A nyári időszakban megnő a balesetek száma

Ennek fő oka az, hogy többen vesznek részt a közlekedésben. Az elmúlt hetekben viszont, a hőség ellenére, nem tapasztaltak ilyet a szombathelyi mentők. Ennek az lehet az oka, hogy az emberek komolyan veszik a figyelmeztetéseket, óvatosabbak, és akinek nem feltétlenül muszáj, az nem indul útnak. Dr Lórántffy Mária regionális orvosigazgató rádiónknak elmondta, a reakcióidőnk csökkenése ellen tehetünk, ha használjuk a klímát, anélkül, hogy a különbség 10 foknál több lenne a belső és a külső hőmérséklet között. Ezenkívül fontos, hogy tartsunk magunknál alkoholmentes, alacsony cukortartalmú folyadékot, és ha úgy érezzük, hogy bágyadtak, fáradtak vagyunk, árnyas, szellős helyen tartsunk pihenőt.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek