Magyarország a klímaváltozás kockázatainak egyik leginkább kitett állam Európában. Az LMP szerint mivel nem születik globális politikai akarat a klímaváltozás megállítása érdekében, ezért nemzeti és helyi szinten kell lépéseket tennünk. Javasolják Szombathely Közgyűlése tárgyalja Szombathely klímastratégiáját. A javaslatot a képviselőtestület elfogadta, így annak tárgyalására idén októberben kerülhet sor. A stratégia megvitatását azért is fontosnak, mert a város eddig semmilyen vonatkozásban nem foglalkozott még a klímavédelmi kérdésekkel. Az LMP Szombathelyi Csoportja szerint szükséges foglalkozni a helyi energia-és zöldfelület gazdálkodással, a széndioxid kibocsátás csökkentésével, a klímatudatos környezeti neveléssel, illetve az alkalmazkodás lehetőségeivel is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!