Vonatbaleset Fejérben, súlyos karambol Somogyban

Vélhetően a mozdonyvezető figyelmetlensége következtében ütközött össze ma reggel fél nyolckor Fejér megyében, Alap és Rénpuszta között egy dízelmozdony és egy műszaki hiba miatt veszteglő kétkocsis motorvonat. A személyvonat mentésére küldött mozdony mintegy harminc kilométeres sebességgel ütközött össze a nyílt pályán álló szerelvénnyel. Tizenketten megsérültek, a mozdonyvezető ellen a rendőrség eljárását indított. Nyolcan könnyebben, egy személy súlyosan megsérült, amikor egy kisteherautó és három személygépkocsi karambolozott Somogy megyében, Baté közelében. A baleset után egy órára teljes szélességben lezárták a 61-es számú főutat. Az elsődleges szakértői vélemény szerint relatív gyorshajtás és az előzési szabályok megsértése miatt következett be a tömeges karambol.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek