Rendkívüli ülést tartott a város képviselő-testülete. Az ülés összehívását egy pályázat beadásáról való döntés indokolta. A Magyar Labdarúgó Szövetség országos pályaépítési programjának keretében az önkormányzat pályázatot nyújtott be egy nagyméretű műfüves labdarúgó-pálya építésére. A beruházás tervezett költsége 150 millió forint, ennek 30 százalékát kell önerőként biztosítani. Az önkormányzat hat éve árul egy, a fürdőhöz közeli mintegy 13 ezer négyzetméternyi területet, most a fürdőre beruházó céggel együtt a terület hasznosítására nyílhat lehetőség, hiszen az önrészt, mintegy 46 millió forintot a Jufa Ungarn Kft. átvállalja. Azért, mert a pályázat megvalósulása esetén növelni tudnák szállóvendégeik számát. A pálya üzemeltetésével kapcsolatosan még nem született döntés, de az árképzést úgy fogják alakítani, hogy az önfenntartó legyen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!