Új tulajdonosa lesz az egykori posztógyár igazgatósági épületének. Megszületett ugyanis az egyezség az önkormányzat és a vásárló között, de még nem írták alá a szerződést. Márciusban egy kft. bejelentette vételi szándékát, de soknak tartotta az értékbecslésben megadott 32 millió forintos árat. Az érvényes szabályozás szerint a testület maximum 25 százalékkal csökkentheti az eladási összeget. Hosszas vita után 20 százalékos mérséklést, vagyis 25,6 millió forintot szavaztak meg. Ennek ismeretében adta be a kft. a vételi szándékát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!