Iskolából közösségi ház Szakonyban

A helyi önkéntes tűzoltó egyesület 6 millió forint támogatást nyert el. A megnyert pályázat alapján a volt iskola épületében komoly felújítási munkálatok indulnak meg, hogy a kitűzött cél minél előbb megvalósulhasson, és közösségi házat tudjanak kialakítani. Többek között a nyílászárókat, vizesblokkokat cserélik ki. Megújuló energiahasznosító berendezések beszerzésére, festésre, mázolásra, burkolati munkálatok elvégzésére is szól a támogatás. A tervek már elkészültek, csak a kivitelezés van hátra. Természetesen az egyesületnek az átalakítás után arról is gondoskodnia kell, hogy a megújult épületben élénk közösségi élet is legyen.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek