Csoportos leépítés Lentiben, Körmenden, Jánosházán

Dolgozóinak csaknem felét, 142 embert bocsát el csoportos létszámleépítéssel az autó üléshuzatok gyártásával foglalkozó Car-Inside Kft. Lentiben - erősítette meg az MTI-nek a társaság ügyvezetője. Csillag Balázs elmondta: a németországi bejegyzésű Prevent konszern tulajdonában lévő négy magyarországi üzem közül Lentiben 142 embertől válnak meg augusztusban, de ezzel összefüggésben a Vas megyei Körmenden és Jánosházán még körülbelül 20 dolgozónak mondanak fel. A cégtulajdonos döntése szerint ugyanis más országbeli üzembe telepítik át az egyik német autótípus üléshuzatainak Magyarországon eddig veszteséges gyártását. Csillag Balázs elmondta: a Lentiben lévő üzemből történő elbocsátások azért érintik Körmendet és Jánosházát, mert az előbbi a szabászati munkák helyszíne, az utóbbi pedig a központi raktárnak ad helyet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek