Szombathelyen az olimpiai fáklya hasonmása

Vasárnap Szombathelyre, a Haladás labdarúgó nemzetközi edzőmérkőzésre, a Rohonci úti stadionba érkezik az Olimpiai Fáklya hasonmása a Samsung jóvoltából, amit az érdeklődők akár személyesen is kezükbe foghatnak. A Samsung ezzel a megmozdulással is a ’Smart Sport a Gyermekekért’ elnevezésű kampányát népszerűsíti, amelynek keretében 100 millió forint összértékű Samsung terméket osztanak szét a magyarországi gyermeksport-szervezetek között. Minden megyeszékhely, így Szombathely is 5 millió forint értékű termékadománnyal támogathatja a helyi szervezeteket.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek