Még le sem zárult teljesen a csákánydoroszlói művelődési ház külső felújítása, máris a belső átalakítás tervei készülnek. Jelenleg azonban a támogatás elszámolása zajlik az intézmény külső renoválásával kapcsolatban. Erre vonatkozó önkormányzati határozat, hogy maximum 3,7 millió forintot utalnak át a Csákánydoroszlói Civil Szervezetnek – amely a munkákat koordinálta -, amennyiben az első ütemben elszámolt támogatás nem érkezik meg a fizetési határidőig, amely hamarosan letelik. A kifizetés csúszásáról azonban nem a szervezet tehet, hanem a pályázat kiírója. Szintén önkormányzati határozat szól arról, hogy a művelődési ház belső átalakítására is lehetőleg pályázati pénzt kell szerezni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!