Szlovén-magyar médiatábor Szentgotthárdon

A Gotthárd TV szervezésében idén három muravidéki és három rábavidéki fiatal ismerkedik a televíziózás és a filmezés alapjaival – olvasható a városi tv honlapján. Tavaly júliusban szervezték meg az első médiatábort, amelyen magyar és szlovén középiskolás diákok voltak a vendégek. A Gotthárd TV-ben futó Mura-Rába II. projekt keretében idén is a táborozóké volt a stúdió. A munka hétfőn ismerkedéssel kezdődött, délután pedig Orfalu felé vette az irányt a kis csapat, amelynek magyar tagjai már tavaly is bizonyították rátermettségüket. A szlovén oldalt a ljutomeri gimnázium három tanulója erősíti.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek