Újjáépülő templom Sorkifaludon

A falu évek óta készül a felújításra. Már 2008-ban elkészíttették az engedélyezési terveket és a költségvetést, elvégeztették a szükséges régészeti feltárást és falkutatást. Több éven át gyűjtöttek, korábban már pályázattal is próbálkoztak, az ősszel pedig a hívő közösség jótékonysági bált is szervezett. Most az eddig összegyűjtött források mellé sikerült 15,5 millió forint támogatást nyerni a Vidékfejlesztési Hivataltól, a Szombathelyi Egyházmegye is támogatja 4 millió forinttal a beruházást, és a hívek sem riadnak vissza attól, hogy akár kétkezi munkával, akár további adakozással támogassák a közösség céljait. A munka végeztével a templomban kiállítást rendeznek be, melyben a helyi közösség életének pillanatait mutatják be fotókon.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek