Erdélyi gyermekek táboroznak Vas megyében

A Nyugat Rádió és az ISIS Rádió szervezésében, Vasvár Város Önkormányzatának segítségével jövő keddig a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 17 gyermeke és három nevelője nyaral Vas megyében. Böjte Csaba testvér pártfogoltjai szerdán érkeztek meg a Vasvár-Nagymákfán található szállásra. A csütörtöki vasvári városnézés és strandolás után pénteken Sárvárra kirándulnak, a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. meghívására. Délelőtt Kondora István polgármester mutatja be a fürdővárost, majd a Nádasdy Ferenc Múzeumban és a várban Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató lesz az idegenvezetőjük. A délután ismét strandolással telik, a Sárvári Gyógy-és Wellnessfürdőben. A táborhelynek otthont adó Nagymákfa lakosai pénteken este gyűlnek össze a turistaszállónál, ahol vacsorával, játékos feladatokkal és kötetlen beszélgetéssel köszöntik a Déváról érkezett gyermekeket. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a Nyugat Rádió és az ISIS Rádió partnereinek, támogatóinak és a vasvári civil szervezeteknek a tábor megszervezéséhez és lebonyolításához nyújtott önzetlen támogatásért.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek