Csehországi testvérvárosa lesz Sárvárnak

A Rába-parti városnak eddig három testvérvárosi kapcsolata volt: az ausztriai Sonntagberggel, a németországi Steinheim an der Murr-ral és a romániai, Erdélyben fekvő Szinérváraljával. A képviselő-testület legutóbbi ülésén egy újabb testvérvárosi kapcsolatról döntött: szeptemberben a csehországi Magyarvárhely városával fűzik szorosabbra az együttműködést. A megye és Zlin régió között 2005-ben már létrejött egy gazdasági, kulturális együttműködés. Az ősszel megkötendő testvérvárosi kapcsolat jelentősége abban rejlik, hogy megerősödjön a két település hivatalos kapcsolata, hiszen a nyugat-magyarországi fürdővárosok között Sárvár kiemelkedő célpontja a cseh turistáknak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek