Körmenden találkoztak a Vas megyei LMP-sek

Körmenden találkoztak az LMP megyei szervezetének tagjai vasárnap. Az eseményen részt vett Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője, valamint Csiba Katalin, az ökopárt országos szóvivője is. A körmendi és celldömölki kórházi osztályok bezárása mellett a találkozó fő témája az oligarchák és az egyre többször tapasztalható gazdasági visszaélések voltak. Az LMP az utóbbi időben több alkalommal felemelte a szavát a földbérleti szerződésekkel és a kétes közbeszerzési pályázatokkal kapcsolatban. A párt a jövőben az országos ügyek mellett a helyi mutyikra is jobban figyelni fog.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek