Pályázati forrásból építenek a körmendi ipari parkban úgynevezett inkubátorházat, ahol a kezdő vállalkozások méltányos feltételekkel vághatnak neki gazdasági tevékenységüknek. Az 1200 négyzetméteres épületet, és az ott elérhető szolgáltatásokat a vállalkozások kedvező feltételekkel vehetik igénybe. Megfelelő üzleti tervvel akár 1 euróért is kaphatnak irodát a vállalkozások. A már megnyert pályázatokkal közel 1 millió euró, azaz 280 millió forintnyi forrás került az ipari parkban letelepedni kívánó vállalkozásokhoz. További 3 millió euróból egy 5000 négyzetméter alapterületű logisztikai központ megvalósítását tervezik. Az épület várhatóan szeptember 30-ra készül el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!