Ezzel a címmel történelmi fesztivál kezdődik pénteken Kőszegen. Az augusztus 3-tól 5-ig tartó rendezvény az 1532-es török ostromnak állít emléket. A hatodik alkalommal megrendezett programsorozat egyik talán leglátványosabb eleme, a több mint fél órás várostrom ágyukkal és létrákkal, amit szombat este tekinthetnek meg a látogatók - mondta el Básthy Béla alpolgármester. Vásári forgataggal, kézműves és katonai bemutatókkal is szórakoztatják péntektől egészen vasárnapig a közönséget.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!