Nem bírságolt a katasztrófavédelem

Bár éghető anyagokat és a közlekedést, vészhelyzet esetén a mentést akadályozó tárgyakat a folyosókon év elejétől tilos elhelyezni, tárolni a lépcsőházakban, Szombathelyen a katasztrófavédelem még egy esetben sem szabott ki bírságot, mivel az ellenőrzések megtartására nincs kapacitásuk. Azonban a közérdekű bejelentéseket, kérelmeket kivizsgálják. Ilyen esetekben az ellenőrzés megkezdése előtt 5-8 nappal értesítik a lakásszövetkezet vezetőjét, a bejelentőt, és ha mód van rá a feljelentett személyt is – mondta el rádiónknak Roboz József tűzoltó őrnagy. Az eddigi tapasztalatok alapján, mire kiérkeznek a szakemberek, szabálysértést már nem találnak. Azonban nem a büntetés kiszabása, hanem a megelőzés a fontos, illetve, hogy szükség esetén, semmi ne akadályozza a szakemberek munkáját.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek