Kell, avagy nem Vasban a hólánc?

A módosított közlekedési szabályok szerint kötelező a hólánc használata azokon az útszakaszokon, ahol azt tábla jelzi. A Vas Megyei Közútkezelő Kht. üzemeltetési osztályvezetőjétől a Nyugat megtudta, hogy Vas megyében a tervek szerint mintegy húsz-harminc helyen lesznek kitéve a táblák. Többek között a hegyi utakon (Őrség, Alpokalja), illetve a hófúvásokkal veszélyeztetett területeken: Nemesbőd, Acsád térségében. Arról is szó van, hogy a határátkelőhelyeken figyelemfelhívó táblákat állítanak, ám erre még nem kapták meg az engedélyt. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az említett szakaszokon a nagyobb havazások után csupán néhány napig lesz kötelező a hólánc, hiszen ha letisztítják az utat, akkor az autóban is kárt okozhat, ha fenn marad a kerekeken a hólánc.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek