Fergeteges ünneplés fogadta a hazatérő Parsékat

Szurkolók és politikusok várták az olimpiai bajnokokat.

A londoni olimpiáról 17 éremmel - nyolc arany, négy ezüst és öt bronz - hazatért magyar olimpikonokat fantasztikus ünneplésben részesítették hétfőn délután a Syma Csarnokot teljesen megtöltő sportrajongók.

A versenyzők valamennyien meghatódva fogadták a szurkolóktól feléjük áradó szeretetet, a gyerekek aláírásért ostromolták a londoni ötkarikás játékokat megjárt hősöket, mások csak gratuláltak, vagy boldog mosollyal nyugtázták, hogy szemtől szembe, életnagyságban is láthatják a televíziós közvetítéseken megcsodált nagy bajnokokat.

Szabó Gabriella, az aranyérmet nyert női kajaknégyes tagja azt mondta, hihetetlenül boldognak érzi magát.

Nagyon vártam ezt az eredményt, és titkon számítottam is rá

- fogalmazott.

Semjén Zsolt és mögötte a sikerek a tegnapi fogadáson - MTI
MTI

A kajaknégyessel szintén aranyérmes, ám a kettes hajóban "csak" második Kovács Katalin bevallotta, egyelőre még hullámzóak az érzései, ha visszagondol a Londonban történtekre.

Az idő majd begyógyítja a sebeket. Az a fontos, hogy csak a jóra emlékezzünk. Már megszoktam, hogy rendszeresen egy arannyal és egy ezüsttel térek haza az olimpiáról.

Szintén sokan faggatták Douchev-Janics Natasát, aki a jövőjéről szólva megnyugtatta a rajongókat, mindössze pár hetet fog pihenni, s utána megkezdi a felkészülést a jövő évi versenyekre.

Örülök, hogy csak két hétig tart a pihenő, mert a hosszabb kihagyás után nekem mindig nehezebb a visszatérés

- mondta, majd hozzátette: számított rá, hogy valamikor véget fog érni a győzelmi sorozata, de nagyon sajnálja, hogy ez pont Londonban történt meg.

Rengeteget dolgoztam az olimpia előtt, és nagyon bíztam az elvégzett munkában.

Elképesztően jó eredmény

Harsányi Gergely arról beszélt, hogy a londoni negyedik hely elképesztően jó eredmény a magyar férfi kézilabda válogatottól.

Sajnálom, hogy nem sikerült előrébb végeznünk, mert a dobogós helyezéssel örökre beírhattuk volna a nevünket a magyar férfi kézilabdázás történelmébe.

Mocsai Tamás, a kézilabda válogatott átlövője elárulta, mindössze egy napja marad a pihenésre, mert utazik vissza Németországba, hiszen hamarosan kezdődik a bajnokság.

Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya úgy érzi, a bronzérmet nyert Marosi Ádám teljesítménye elismerésre méltó, mert nehéz versenyen, erős mezőnyben harcolta ki a harmadik helyet.

A lányok sajnos megilletődöttek voltak, s még túl fiatalok az olimpiához. Az ő idejük Rióban jöhet el

– tette hozzá.

Ungvári Miklós, az olimpián ezüstérmet nyert cselgáncsozó így fogalmazott:

Nagyon boldog vagyok, de a londoni döntő egész életemet végig fogja kísérni.

A Syma Csarnokban hétfőn történteket a legfrappánsabban a gyerekek körében talán legnépszerűbb Pars Krisztián, a kalapácsvetés friss olimpiai bajnoka foglalta össze:

Fantasztikus ez az ünneplés, elképesztően jól sikerült a fogadtatás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport