A Veszprém megyei városban több társasház és egy idősek otthona melegvíz-ellátását fedezik napkollektorok segítségével - mondta Császár László (Fidesz) polgármester az MTI-nek. A Napkorona-bajnokság díját Tapolca a közepes, azaz az öt és ötvenezer fő közötti települések kategóriájában nyerte el, a bajnokság a nemzetközi megújuló erőforrások bajnoki ligája (RES Champions League) elnevezésű kezdeményezés magyar változata. Idén 174 település versengett három kategóriában, a győztes az lett, ahol a legnagyobb arányban használnak napkollektorokat vagy napelemeket. A Napkorona-bajnokság egy több mint tíz éve sikeresen zajló európai kezdeményezés hazai változata: Magyarország napenergiát népszerűsítő legnagyobb programja, amely segítséget nyújt az önkormányzatoknak, hogy napenergiai fejlesztésekbe foghassanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!