Hende: egy hadsereg sem létezhet tartalék nélkül

Egyetlen hadsereg sem lehet meg utánpótlás és tartalék nélkül - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken az önkéntes műveleti tartalékos és szerződéses legénységi állomány ünnepélyes katonai eskütételén Szentendrén. A miniszter közölte: a szerződéses katonák munkát és hivatást választottak maguknak, míg az önkéntes műveleti tartalékosok arra vállalkoztak, hogy munkájuk mellett szolgáljanak. Hozzátette: az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése a Magyar Honvédség legnagyobb képességfejlesztése a rendszerváltoztatás óta. A tervek szerint az idei év végére négyezer tartalékosa lesz a honvédségnek, és 2014-re ez a szám eléri majd a nyolcezret. A szentendrei bázison összesen 43 önkéntes műveleti tartalékos és 105 szerződéses katona tett esküt; a rendezvényen a miniszter mellett jelen volt Benkő Tibor vezérkari főnök is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek