ORFK: nagy forgalom várható az autópályákon

A háromnapos hétvége miatt nagyobb turistaforgalom várható az M1-es, az M3-as, az M5-ös és az M7-es autópályákon, a határátkelők környékén és a tranzitútvonalakon - hívta fel a figyelmet szombat reggel kiadott közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság. A külföldi turisták miatt elsősorban a röszkei, a nagylaki, az ártándi és a záhonyi határátkelőhelynél lehet jelentős torlódással számolni vasárnapig a kilépő irányban. Mivel a vendégmunkások szabadságolási időszaka fokozatosan véget ér, ezért főképp vasárnap délután ezeknél az átkelőknél belépő irányban is várakozásra kell készülni. A police.hu oldalon közzétett tájékoztatásában a rendőrség közölte azt is, hogy a hétvégén folytatódnak az augusztus 10-én indult közúti ellenőrzések, ezért fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani az ország egész területén.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek