Átadták a felújított Eötvös parkot

Az Új Széchenyi Terv segítségével több mint 334 millió forint támogatást nyert el a település város-rehabilitációs programjára - tájékoztatta Németh Sándor, a vasi kisváros polgármestere az MTI-t. Az összesen mintegy 600 millió forint értékű fejlesztések részeként elkészült az Eötvös park rekonstrukciója. A teljes város-rehabilitációs program 2013 elejéig valósul meg, ennek során az Eötvös tér és az önkormányzat épülete között a Széchenyi utcában gyalogoszónát alakítanak ki, korszerűsítik a közműveket, az utca pedig új burkolatot kap. Kialakítanak egy időszaki, tematikus piacteret, a helyi művelődési ház udvarát pedig szabadtéri rendezvénytérré alakítják át. Közszolgáltató központtá válik, bővül és megújul Bük város önkormányzatának épülete is. A több mint 100 éves épület rekonstrukciója várhatóan november végére készül el.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek