Szombat reggel Európa legkisebb bagolyfajának, a törpekuviknak egy példánya akadt a madarászok hálójába a Vas megyében működő Tömördi Madárvártán – írta meg az origo.hu. A seregélynél is kisebb bagolyfajt Magyarországon először 1977-ben figyelték meg a Soproni-hegységben, majd 2010-ben bizonyították első hazai fészkelését az Aggteleki-karszton. Vas megyében eddig még nem észlelték és a Tömördön befogott példány az első hazai gyűrűvel jelölt madár, melyet dr. Bánhidi Péter gyűrűzött. A törpekuvik költési időszaka április-május, ekkor gyakran hallatja jellegzetes füttyszerű hangját.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!