Kalandos táborozás Kőszeg mellett

Augusztusban a három magyarországi SOS gyermekfaluból összesen 60 gyerek vehetett részt Kőszeg mellett, a Holdfényligetben egy kalandtáborban. A 9-14 éves gyerekek programjait élménypedagógusok vezették, nemcsak a gyermekeknek, de kísérőiknek is. SOS anyák, nevelőszülők, pedagógusok, SOS fiatalok is aktív résztvevői voltak az eseményeknek. A gyöngyösfalui egyhetes táborozást támogatás révén sikerült megvalósítani. A nevelők már azon törik a fejüket, hogy a különböző korosztályú és habitusú gyerekek számára mikor és milyen formában lehetne az élménypedagógiát alkalmazni a jövőben.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek