Iskolakezdés heti öt testnevelés-órával

A szombathelyi Paragvári utcai Általános Iskolában három tornaterem is várja a gyerekeket a mindennapos tornaórákon. Szeptembertől ugyanis egy új törvényi előírás szerint az elsős, az ötödikes illetve a kilencedikes diákoknak minden nap kell tornaórát tartani. Az oktatási államtitkár azt kérte az intézményvezetőktől, ezek az órák ne maradjanak el; ezt ellenőrizni is fogják a gyerekek érdekében. Ahol nincs elegendő kapacitás, ott a helyi sportlétesítményekkel kell együttműködni – mondta. Kőváriné Fekete Marietta igazgatónő, a Paragvári iskola vezetője arról tájékoztatott, hogy egyelőre elegendő a hely, illetve a testnevelő tanár is az iskolában, de a következő években keresik majd az új tanárokat.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek