A népszerű együttes nevével fémjelzett járatot mindössze egyetlen nap lehet majd újra használni. A hétvégén lesznek a vasi megyeszékhelyen a Magyar Dal Napja rendezvénysorozat programjai, ennek az egyik kuriózuma, hogy vasárnap délután 15 és 16 óra között újra jár a népszerű magyar együttes nevét viselő 30Y-os busz – mondta el Grünwald Stefáni, az Agora igazgatója. A zenészek a Thököly Imre utcában szállnak fel a buszra, a járat pedig a jelenlegi 35-ös busz vonalán közlekedik majd. Aki szeretne együtt utazni a zenekarral, az ezt ingyen teheti, a járatra ugyanis nem kell jegyet venni. A Magyar Dal Fővárosa címmel büszkélkedhető szombathelyi programokat a Nyugat Rádió is támogatja, így két napon át csak magyar zene szól majd a 88.4-en.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!