Tegnap délután Szombathelyen, a Petőfi Sándor utcában a Paragvári utcai kereszteződéstől nem messze, az egyik lakóház udvarán két helyi férfi az ott lakó másik kettővel összeszólalkozott, majd tettlegességre került sor. Az egyik „hívatlan vendég” combon szúrta a másik, ott lakó férfit, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Úgy tudjuk még egy embert is elvittek a helyszínről a mentők. A helyszínre nagy erőkkel érkező járőrök az elkövetőket a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az ügyben a Rendőrség garázdaság, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt eljárást indított.