Kézműves vásár és termelői piac Kőszegen

Szombaton tartották az első ilyen jellegű rendezvényt a vasi városban, ami a termelők, és a vásárlók igénye miatt mostantól rendszeressé válik. A helyi termékek iránt egyébként folyamatosan nő a kereslet, és a kézműveseknek illetve a termelőknek most az is nagysegítség, hogy a portékákat egy vásár formájában árusíthatják, így a termékek egymást erősítik majd. A szervezők szerint ilyen rendezvényeken a vásárlók azokat a termékeket is szívesebben megveszik, amit egyébként nem is kerestek addig – hangsúlyozta Elek Antal az Útíró-Leader Egyesület vezetője.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek