Prostikon ütöttek rajta a rendőrök Lentiben – Videó a razziáról

A szórakoztatáson kívül szexuális szolgáltatást is nyújtottak a lányok a 86-os út közelében, egy éjszakai bárban. A klubot egy vasi házaspár vezette. Rendőrségi videókkal.

Használt- és bontatlan óvszerek, szamurájkard, baseball-ütő, terhességi teszt – néhány tárgy a Zala megyei Lentiben lefoglalt tárgyak közül, amelyek a rendőrségi asztalon sorakoztak. A rendőrök szeptember 7-én ütöttek rajta a 86-os főút közelében működő night club-on, amit egy Vas megyei házaspár üzemeltetett. (Meg nem erősített információink szerint egy Szombathelyhez közeli faluban lakik a pár.)

Videó a rajtaütésről és interjú

A rendőrök „megfelelő létszámban” érkeztek és az emeleten aktus közben találtak egy magyar lányt és egy külföldi férfit. A kihallgatások és az adatgyűjtés során kiderült, hogy a bárban talált magyar nők bejelentett alkalmazottak, konzumhölgyek voltak, akiknek a feladatuk a vendégek szórakoztatása. Az éjszakai bár jellegéből adódóan 22-6 óra között dolgoztak, 500 forint feletti órabérért. A jelenléti ívet is példásan vezették. Ezen felül szállást és étkezést is kaptak a lányok. Mindannyian aláírtak egy nyilatkozatot, miszerint csak zuhanyzós sztriptízben működnek közre, szexuális szolgáltatást nem nyújtanak. Amennyiben mégis, azért vállalják a felelősséget és az alkalmi munkavállalásuk azonnal megszüntetésre kerül.

Prostituáltakat futtató night clubra csaptak le a rendőrök Lentinél
Szamurájkard síkosítóval és óvszerrel
Tánczos Mihály

A bár kialakításánál azonban gondoskodtak róla, hogy a 20 euróba kerülő zuhanyzós sztriptíz után a vendégek ne csak hideg víz alatt hűthessék le szenvedélyüket. A zuhanyzók mellett a szobákban zajlottak az aktusok, immáron 60 euró díjért, amit a recepciósnál lehetett rendezni, ezután adta oda a szobakulcsot. Azt nem tudjuk, hogy a recepciós fogadott-e reklamációkat, de a panaszkönyv helyett vélhetően előbb előkerült volna a pult alatt tárolt baseball-ütő és szamurájkard. A bevételről csak napi elszámolás készült egy irkára, a rendőrök a korábbi napok, hetek összesítését nem találták meg. A lányok a bevégeztetett menetek után is jutalékot kaptak.

Prostituáltakat futtató night clubra csaptak le a rendőrök Lentinél
Siklósi Ernő alezredes beszél az elfogás körülményeiről
Tánczos Mihály

A razzia során előállított prostituáltak magyarok voltak, míg a vendégek külföldiek. Videónkban is jól hallatszik, hogy a rendőrök az ilyen helyen meglehetősen kétértelmű „álljon fel!” felszólítás után szláv nyelven is megkérik a vendéget, hogy tápászkodjon fel. Ellenállást senki nem tanúsított, de értelme sem lett volna. Az üzemeltetőn és a feleségén kívül a pultos, hat konzumlány és kilenc vendég tartózkodott a clubban a késő esti órákban. A rendőrség bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt helyszíni szemlét tartott, mely során a több, a bűncselekményhez köthető bizonyítékot -feljegyzéseket, a konzumhölgyek tevékenységének nyilvántartását, használt óvszereket, szexuális segédeszközöket, síkosítókat stb. foglaltak le.

Prostituáltakat futtató night clubra csaptak le a rendőrök Lentinél
Nyilatkozat
Tánczos Mihály

A kihallgatott vendégek nem titkolták, hogy szexuális szolgáltatásokért tértek be a klubba. A konzumhölgyek közül is többen tettek részletes vallomást. A rendőrség az eljárás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján a klub két üzemeltetőjét és a pultos férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A bíróság ezzel egyetértett, azonban a gyanúsítottak előéletére tekintettel elegendőnek találta a két üzemeltető házi őrizetének és a pultos lakhelyelhagyási tilalmának elrendelését. Az ügyben a Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya bordélyház fenntartásával elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt indított büntetőeljárást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló