Tisztelgés a kultúra előtt

A hétvégén a kulturális örökség napjai országos rendezvénysorozathoz kapcsolódva az Iseumban a kicsik a játékos terepi régészkedés, fémkeresőzés mellett az ókori módszereket bemutató kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek, de az antik társasjátékokat is kipróbálhatják. A felnőttek ma 15 órától az Iseum oszlopairól szóló előadást és filmvetítést tekinthetik meg. A hatalmas márvány oszlopfejezet gipszkiegészítéseinek visszabontásával a szakemberek bemutatják a rekonstrukció és restaurálás folyamatát és eredményét. Vasárnap pedig a közelmúltban feltárt római mozaik megmentésének műhelytitkaiba avatják be a látogatókat. Bekapcsolódik a programokba a Weöres Sándor Színház is, ahol az érdeklődők betekinthetnek a színfalak mögé. A látogatókat 11 és 13 órától épületbejárásra várják, amelyen a készülő bemutatók próbáira is bepillanthatnak.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek