Mozgással teljes az élet

Szombaton egy egész napos rendezvényt tartanak egy sárvári és zalaegerszegi középiskolás fiatalokból álló csapat ötlete és kezdeményezése alapján, melynek célja az előítéletek csökkentése az emberekben a fogyatékkal élők iránt. A programot Sárváron a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolában tartják. A Fiatalok a változásért! kezdeményezés az Ashoka nemzetközi nonprofit világszervezet nagysikerű, világszerte 15 éve működő programja, amelyet Magyarországon 2011. decemberében indítottak útjára útjára a Flextronics Kft. szponzorálásával. A szombati rendezvényre a szervezők kb. 270 résztvevőre számítanak, akik a sárvári középiskolákból, a zalaegerszegi és pápai mozgássérültektől és további egyesületektől érkeznek a sportnapra. A kezdeményezés céljaként tűzte ki, hogy egészségkárosodott, fogyatékkal élő és egészséges emberek együtt töltsenek egy aktív, mozgással teli napot.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek