Egyre élénkebb városdiplomáciát folytat a Rába parti város, az ausztriai Sonntagberggel fennálló négy évtizedes partnerkapcsolat megerősítése után egy héttel már egy új cseh testvérvárossal, gyarapodott Sárvár – olvasható a város honlapján. Vas Megye Önkormányzata már egy évtizede ápol testvérmegyei kapcsolatokat a cseh zlin-i kerülettel. A kelet-morvaországi régió is törekedett a partnerség kiszélesítésére itt található települések megismerésével. Sárváron egyre több a cseh turista, ezért különösen fontos volt, hogy a nyugat-magyarországi fürdővárosok közül elsőként hivatalos cseh kapcsolatokkal rendelkezzen a település. A cseh város neve Magyarvárhelyként fordítható és háromszáz kilométerre található Sárvártól.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!