Pénteken este a Zala megyei Bezeréd és Kiscsáford között az erdőben vadászok vettek észre egy hangtompítós, távcsöves puskával sétáló férfit, akit emiatt megállásra szólítottak fel. Mivel a férfi ehelyett menekülni kezdett, a vadászok utána eredtek és visszatartották addig, míg a rendőrök a helyszínre érkeztek.
Kiderült, hogy egy volt vadásztársukról van szó, aki jelenleg a nála lévő 0.22 kaliberes lőfegyver és a hozzá való négy darab lőszer tartására engedéllyel nem rendelkezik, ezért a rendőrök előállították. A kihallgatáson a férfi elismerte hogy többször volt már illegálisan vadászni. Házkutatást is tartottak a rendőrök, itt többek között 205 darab lőszert, fagyasztott vadhúst, trófeákat, vadászkést, fegyverlámpákat találtak.
Ezeket, valamint a férfinél lévő 0.22-es távcsöves, hangtompítós fegyvert illetve a hozzá tartozó lőszereket is lefoglalták, és a férfi ellen visszaélés lőfegyverrel, lőszerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. A többi lefoglalt tárgy származását a későbbiekben fogják kideríteni - mondta el dr. Salamon Róbert alezredes a Nyugat.hu-nak.
A helyszínen a Nyugat.hu-nak elmondták, hogy a Csáford környékén lakók az elmúlt évtizedek alatt megszokták már hogy a területen vadásznak, de mindenkit megdöbbentett az eset, hogy most egy engedély nélküli fegyverest fogtak el.