Martonyi: Magyarországon működik a demokrácia

Magyarországon a demokrácia működik, és nem fenyegeti semmilyen veszély - mondta Martonyi János külügyminiszter a dpa német hírügynökségnek Orbán Viktor kormányfő csütörtöki berlini látogatásához időzített nyilatkozatában. A külügyminiszter kifejtette: a médiatörvény a külföldi aggodalmakkal ellentétben nem korlátozta az újságírók szabadságát, az Alkotmánybíróság pedig hatályon kívül helyezte a jogszabály egyes részeit. Mindez azt mutatja, hogy "a demokratikus intézmények működnek" - mondta Martonyi János. "Az igazságszolgáltatás független, a sajtó szabad" - tette hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek