Több mint 22 ezer helyen jó az Erzsébet-utalvány

Béren kívüli juttatásként az Erzsébet-utalványt eddig több mint 1,8 millió munkavállaló választotta, az étkezési jegyeket az országban több mint 22 ezer helyen fogadják el - közölte az MTI kérdésére az utalványokat forgalmazó Nemzeti Üdülési Szolgálat hétfőn. A tájékoztatás szerint az élelmiszer áruházláncok - CBA, Coop, Reál, Arzenál, Tesco, SPAR - és a Mol-benzinkutak mellett több ezer kis boltban és vendéglátóhelyen lehet fizetni az utalvánnyal.

Augusztus 1-jétől a települési önkormányzatok rendeletben írhatják elő, hogy a tízezer forintot elérő rendszeres szociális segély esetében az ellátás összegéből ötezer forintot természetben, fogyasztásra kész étel vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában fizetnek ki. Emellett a települési önkormányzat jegyzője annak a gyermeknek, fiatal felnőttnek, akinek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, 5800 forint értékben természetbeni támogatást nyújt fogyasztásra kész étel, ruházat, valamint tanszer vásárlására felhasználható Erzsébet-utalvány formájában. Így az Erzsébet-utalvány már nemcsak béren kívüli, hanem szociális juttatásként is adható - közölte a NÜSZ.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek