Vas megye, Zala megye és a szlovéniai Mura vidék közötti együttműködés célja, hogy mindhárom térség megismerhesse egymás turisztikai és kulturális adottságait, a térségekben zajló programokat. A projekt során így minden térségben 43 rádió, és 34 tv adás készül majd el. A magyar adásokat átveszi a szlovén televízió, a külföldi adásokat pedig a Duna Tv sugározza. A könnyebb tudósításhoz a szlovéniai partner egy közvetítő kocsit is beszerzett. Így élő adást tudnak sugározni akár a Vas megyéből is. A projektre összesen közel 100 eurós támogatást nyertek, ebből Vas megye majdnem 300 ezret használhat fel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!