Szentmisével és házmegáldó ünneppel nyitja meg a tanévet a II. János Pál Katolikus Szakkollégium ma délután. Az alkalomra az oktatási államtitkár, Hofmann Rózsa is Szombathelyre látogat. Az ünnepi műsort követően az átadáson Veres András megyéspüspök mutat be szentmisét, majd 17 órakor megáldja a Hollán Ernő utcai szakkollégium épületét. Az új szakkollégiumi képzésnek az a célja, hogy közvetítse a keresztény értékeket és a tudományok között a híd szerepét töltse be. Az egyetemi oktatással párhuzamossal a hallgatóknak lehetőséget teremtenek, hogy megismerjék a közösség örömeit és hitükben gazdagodjanak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!