Csak tavasszal adják át a Vulkán Múzeumot

Várhatóan fél évvel később, csak tavasszal adják át Celldömölkön azt a 70 millió forintból készülő, 913 négyzetméteres interaktív múzeumot, amely Kemenesalja 4-6 millió éves vulkanikus természeti értékeit kívánja bemutatni. A csúszásról a polgármester tájékoztatta az MTI-t. Fehér László elmondta, a csúszásnak az az oka, hogy ragaszkodtak ahhoz az elképzeléshez, hogy a kiállítóterek minél attraktívabbak legyenek, ennek az elvárásnak pedig a képviselőtestület elé tárt korábbi tervezet "nem teljes egészében felelt meg". A közbeszerzési eljárás egyébként már megjelent, rövidesen kiválasztják a kivitelezőt, a múzeumot pedig terveik szerint március 15-én adják majd át.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek