Átvilágítanák a veszteséges fürdőket

Újragondolt tervekkel és a szükséges fejlesztésekkel szinte mindegyik létesítmény pénzügyi helyzete rendezhető lenne – mondta el az MTI-nek a sárvári fürdő igazgatója, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke, Vancsura Miklós. Az elnök szerint hibás alapkoncepció esetén az elkészült létesítményt nem lehet gazdaságosan üzemeltetni, de ilyenkor érdemes átvilágítani a működést. Ezekkel ki lehetett javítani a hibákat, nőtt a vendégforgalom, és javult az eredményesség - példaként említve a sárvári és a gyulai, illetve a harkányi gyógyfürdőt is. Vancsura szerint 80 milliárd forint áramlott a fürdőszektorba az elmúlt 10-15 évben, és összességében a fürdők jól teljesítenek. Éves bevételük 50 milliárd forint körüli.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek