Illés Béla a legnagyobb király – kurjantotta el magát Orbán Viktor

Az Illés Akadémián tett látogatásakor az egyik ifjú focista megjegyezte: a miniszterelnök pont olyan magas, mint a Rácz Barni az U16-ból. Még az újraélesztést is megszakították.

Az LUK-ból egyenesen az Illés Akadémiára vezetett Orbán Viktor miniszterelnök útja. A politikust érkezése előtt már a teljes szombathelyi FIDESZ-frakció ott várta, de öltönyt húzott Illés Béla, Halmai Gábor és Kóbor László is, akik csalódottan vették tudomásul, hogy a hírek szerint Orbán Viktor csak oda szeretne sétálni a pályához, nézni kicsit az U19-es meccset, beszélgetni, aztán hazamenni.

Orbán Viktor az Illés akadémián
Mindenki boldog
Bonyhádi Zoltán

Illés Béla a legnagyobb király

Orbán Viktor azonban jól érezte magát a focipályán. Már a megérkezés is hatásosra sikeredett. A megszokott kisbuszból kiszállva „Illés Béla a legnagyobb király” kurjantással köszöntötte a névadót, majd rövid udvarias beszélgetés után elindultak a Savaria Karnevál utáni leghíresebb szombathelyi nevezetességhez, az újraélesztő sátorhoz, ahol az ifjú focisták már fél órája „gyömöszölték” a gumibabát.

A miniszterelnök azonban az öltöző melletti sarkon befordulva meglátta a bejáratot eltévesztő, sprintelő hivatali fotósát, így azonnal megtorpant, Illés Bélát maga mellé véve pózolt egy picit az utókornak. Dr. Puskás Tivadar, aki a váratlan lehetőséget látva, egy jó szélsőt megszégyenítő módon somfordált olyan pozícióba, hogy minimum az MTV egyik vágója kelljen a kiretusálásához, nagy árat fizetett a közös emlékért. Orbán Viktor két edzőpálya létrehozását is megígértette vele. Meglátjuk, meglátjuk – mondogatta a polgármester.

Az ígéretet nem is lesz könnyű betartani, mert az Aranypatakon túli terület többi része már a lőtér védőtávolságán belül van, aminek használati jogát újabb 15 évvel éppen a jövő heti közgyűlésen készülnek meghosszabbítani.

Megállították az újraélesztést

A séta közben egyébként Orbán utalt a TAO-s pénzekre, és persze eldicsekedett a felcsúti kertje végében, ebből a pénzből épülő és szépülő Puskás Akadémia fejlesztéseiről.

Az újraélesztő sátor felé haladva egyre erősebben hallottuk az „egy, kettő, három és négy” rigmust, az érkezéskor azonban – ha jól emlékszünk, éppen háromnál – köszöntötték a vendégeket megszakítva a „bábumentő beavatkozást”. A sátorban aztán egy kollégiumból péntek délután hazatérő suhanc és apja közötti párbeszéd stílusára emlékeztető diskurzus kezdődött a politikus és a focisták között. A program után egy csinos hölgytől kapott 10-es Hali-mezt Orbán, akit Illés Bélának sikerült felcsábítani egy panorámás konténerbe, „tízszemközti” megbeszélésre. Az alpolgármestereknél húzták meg a vonalat. Városi tanácsnoktól kezdve mindenki lent maradt.

Orbán Viktor az Illés akadémián
Rácz Barni és Orbán Viktor találkozása
Bonyhádi Zoltán

A kormányfőt elkísérő fotós akadémistákat toborzott, akik összeálltak egy csapatképre, miközben Orbán Viktor és Puskás Tivadar tekintete egy konténer tetejéről révedt messzire. A legtehetségesebb focistát fel is vitték a lépcsőn, ahol kezet foghatott a vendéggel. Meg is jegyezte az egyik csapattársa: Te, ez akkora, mint a Rácz Barni.

A TEK Az ajtót becsukja

A Vasas (velük játszott a Haladás utánpótlás csapata) alsó konténerekben öltöző focistáit nem hatotta meg a látogatás, nyitott ajtóknál félmeztelenül, alsógatyában rohangáltak és kiabáltak. Az egyik TEK-es ember csukta rájuk az ajtót, járhattak volna rosszabbul is. A történelmi hűség kedvéért hozzátesszük: senki nem sérült meg és egy pisszenés sem volt eztán.

A zártkapus – hogy stílszerűek maradjunk – megbeszélés után a miniszterelnök a Szombathelyi Televíziónak elmondta, hogy a városvezetőkkel való egyeztetésen megállapodtak, hogy egy hosszadalmasnak ígérkező bürokratikus eljárás után a MÁV ingatlanok és köztük a Haladás pálya a város tulajdonába fog kerülni.

– Szombathelynek van egy rendezési terve a pályával és annak környezetével kapcsolatban. Nagyjából ezzel kapcsolatban is megállapodásra jutottunk – mondta.

Ezt követően kisbuszba ült és elhajtott.

Idén nincs pénz

Az Illés Akadémia egyik megálmodója, korábbi sportért felelős alpolgármester, dr. Czeglédy Csaba honlapunk megkeresésére elmondta, hogy nem kapott meghívást a mai eseményre, ezért nem ment el.

– A miniszterelnök vendég volt a városban. Mindig szívesen látjuk a vendégeket, főleg, ha hoznak, és nem visznek. A Haladás pályának a felújítására és az Illés Football Akadémiának a bővítésére is megvannak a tervek három éve, így csak meg kell valósítani azokat. Remélem, nem kell még két évet várni, hogy végre történjen valami előrelépés. Járhatnánk már sokkal előbbre is, ha a városi közgyűlésben a FIDESZ-es képviselők megszavazzák a fejlesztési tervet – mondta Czeglédy a Nyugatnak.

A MÁV ingatlanokkal és a Haladás pályával kapcsolatos előterjesztés egyébként szerepel a jövő szerdai közgyűlés napirendjei között. Ott azonban Puskás Tivadar maga jelzi, hogy az államnak erre az évre már elfogyott az ötmilliárdos kerete, így csak jövőre valósulhat meg a vásárlás, és kerülhet ingyen Szombathely tulajdonába a terület.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet