Sárfelhordások a megye útjain

Az utóbbi napok nedvesebb időjárása után egyre több helyen tapasztalható, hogy a mezőgazdasági járművek felhordják a közutakra a sarat, így balesetveszélyes, csúszós útszakaszok alakulnak ki, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az autósokat arra kéri az őszi időszakban, hogy a saját biztonságuk érdekében nagyobb figyelemmel és óvatossággal vezessenek. A közút a kezelésében lévő országos közutakon, így a Vas megyei úthálózaton is útellenőri szolgálatot működtet. Az útellenőrök az őszi és tavaszi időszakban a rendőrséggel közösen is végeznek ellenőrzéseket, amikor kiemelten figyelnek a balesetveszélyes sárfelhordásokra. Ha munkájuk közben találkoznak ilyen esettel, akkor felszólítják a szennyezőt az út tisztítására, valamint a veszélyre figyelmeztető táblák kihelyezésére. Ezzel együtt szabálysértési feljelentést kezdeményeznek. Ennek büntetési tétele 30 ezer forint is lehet.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek