November harmadikától 12 néptáncegyüttes, 12 zenekar vagy énekegyüttes, 12 énekes vagy hangszeres szólista, valamint 12 táncos szólista vagy táncospár mutatkozhat be a Fölszállott a páva 2012 című népzenei és néptánc tehetségkutató műsor első, élőben sugárzott elődöntőjében. Az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza márciusban meghirdetett tehetségkutató versenyére 360 produkcióval mintegy kétezren jelentkeztek a teljes magyar nyelvterületről. A miskolci, százhalombattai, győri, kolozsvári, csíkszeredai, pécsi, majd szegedi selejtezők után Gödöllőn zárult sorozatból 48 produkció versenyzőit hívta be a zsűri, a műsorok mostantól szombat esténként követhetők figyelemmel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!