A szervezőket is meglepte, hogy mennyire tetszik a látogatóknak a szombathelyi Arborétum Ökoturisztikai központjában az Erdők hete alkalmából október elején megnyílt, Mókusok és madarak étterme elnevezésű kiállítás. A szervezők az őszi szünet idejére féláras kedvezményt hirdettek a családoknak. A héten egyébként csak csütörtökön délután lesz zárva az Arborétum. A számtalan játéklehetőség mellett az interaktív kiállítást is véleményezhetik a látogatók. Ha bármelyik kiállított tárgy vagy kép mellé odahelyezik a „Tetszik” feliratú matricát, akkor akár egy madáretetőt is nyerhetnek a szerencsések - tudtuk meg Szendi Zsuzsanna ökoturisztikai vezetőtől.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!