Kövér László szerint a külpolitikai stratégiai nyitás politikájának jegyében az elmúlt két-két és fél évben kedvezően fejlődtek a Magyarország és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatok, amelyek így új minőségi szintre emelkedtek. Az Országgyűlés elnöke hétfőn a Parlamentben fogadta Abdallah as-Sejket, a szaúd-arábiai sura elnökét. A megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatójukon emlékeztetett, Orbán Viktor miniszterelnök tavaly októberi, Szaúd-Arábiában tett látogatása lendületet adott a két ország közötti kapcsolatépítésnek, és már az idén is több fontos, gazdasági témájú magyar-szaúdi találkozót szerveztek. Abdallah as-Sejk is azt hangsúlyozta, hogy szorosabb lett a két ország közötti együttműködés, és tovább kell erősíteni a Magyarország és Szaúd-Arábia közötti kapcsolatokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!