A száraz időben a SZOMPARK napi szinten mintegy 20 fővel végzi az ősszel lehullott falevelek összegyűjtését a város közterein. A parkokban illetve a parkolók környékén a cég két lombgyűjtő járműve is dolgozik, de sok helyen nem lehet gépi eszközzel összegyűjteni a lehullott leveleket. Ahogy Kiss Dávid ügyvezető elmondta, a következő időszak legnagyobb munkája ez számukra a városban, de ezt az időjárás nagyban befolyásolja. Az összegyűlt zöld hulladék a város komposzttelepére kerül, ahol még egy két évig elegendő hely van ennek a tárolására.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!