Szombat délután Kaposváron, a Keleti temetőben vesznek végső búcsút Szita Bencétől, a múlt hétfőn eltűnt, majd szombaton holtan megtalált 11 éves felsőmocsoládi kisfiútól. Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedd este azt is elmondta, mivel a kisfiú családja arról tájékoztatta őket, hogy nagyon sokan jelezték részvételi szándékukat, arra kérték a rendőrséget, hogy legyenek a segítségükre a forgalomirányításban. Hozzátette: a temető parkolójában száz autónak tudnak helyet biztosítani. A sírkertbe három bejáraton is be lehet majd menni. Az ügyvezető szerint legkevesebb ezren vesznek majd részt a temetésen, ezért minden kollégája ott lesz, hogy segítsen. (MTI-alon)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!