Élve temethették el Szita Bencét

Élve temették el a múlt hétfőn meggyilkolt Szita Bencét a tettesek, erősítette meg a család egyik tagja a Kaposvári Újságnak az orvosi körökből származó információt. A portálra péntek délelőtt felkerült hír szerint boncoláskor a máj állapotából következtettek arra az orvosok, hogy a 11 éves felsőmocsoládi kisfiút élve temették el. Az internetes újság családtagtól származó információi szerint "Bencét valóban olyan brutálisan megkínozták a gyilkosai, mielőtt élve eltemették, hogy annak részleteit - mint sajtótájékoztatóján a somogyi főkapitány mondta, s ezzel egyet kell értenünk, kegyeleti okokból, mert annyira borzalmasak - nem szabad nyilvánosságra hozni". A portál értesülését a rendőrségen nem kívánták sem cáfolni, sem megerősíteni. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya annyit közölt, hogy "Piros Attila rendőrkapitány utasítására, külön kérésére semmiféle információt a nyomozás végéig nem ad. Akkor pedig majd közleményben tájékoztatják a sajtó útján a közvéleményt." A brutális gyilkosság elkövetésével a rendőrség P. Erikát, a fiú nevelőanyját, és két kaposvári hajléktalant, K. Józsefet és B. Józsefet gyanúsítja. A gyilkosságban való részvételt mindhárman elismerték a kihallgatások során - írta a Kaposvári Újság.hu. (MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek