Racker Béla ártatlan

Bűncselekmény hiányában felmentette a csalás és a jogtalan haszonszerzés vádja alól Kőszeg volt önkormányzati képviselőjét pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék. Bebizonyosodott, hogy Racker Béla nem nyerészkedés céljával akart ingatlant vásárolni, azon valóban ipari parkot kívánt létesíteni. A vádirat szerint Racker Béla, akit 2006-ban az MDF támogatásával választottak meg önkormányzati képviselőnek, bioetanolt gyártó üzem létrehozásának ígéretével jelképes áron szerzett meg, illetve kívánt megszerezni kőszegi önkormányzati földterületeket. A pénteki ítélethirdetéskor elhangzott, hogy a bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy Racker Béla szándéka nem a jogtalan ingatlanszerzés volt. Az ingatlant nem a piaci nyerészkedés szándékával, spekulációs célzattal akarta megvásárolni, hanem a területen valóban bioetanolgyárat és ipari parkot akart létrehozni.(Forrás. MTI)


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek