Húsz év után újraírnák a Magyar Vöröskereszt működését szabályozó törvényt, e szerint a jövőben a segélyszervezet úgynevezett köztestületi jogállást kapna - írta a Népszabadság. (Ilyen köztestületi jogállásuk vannak Magyarországon a szakmai kamaráknak.)Az új törvény egyebek mellett előírná, hogy a Vöröskereszt működését, vagyonkezelését, gazdálkodását a jövőben egy öttagú felügyelő testület ellenőrizné. Ennek tagjait a kormány, az Állami Számvevőszék és a küldöttgyűlés delegálná. Vagyis – állítják szakemberek – ez a pont lényegében felszámolná a szervezet önállóságát.(nol.hu)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!